Kosár

Az ön kosara még üres

Házhozszállítás | Az ország teljes területén

Orion legenda – A fény ereje

Elérhetőség: Készleten

3 200 Ft
A dolgok egyik percről a másikra képesek megváltozni. Az egyik pillanatban még egy átlagos lány vagy, a következőben pedig űzött vad a sötét erdőben.

Amikor aznap útnak indultam, nem gondoltam volna, hogy létezik sötétebb az éjszakánál, sem pedig azt, hogy bizonyos ékszerek különleges erővel vannak megáldva. Nem hittem, hogy léteznek lidércek, elátkozott fák vagy bosszúálló kísértetek, akiknek a lelke egy kiismerhetetlen, őrült világ.

Aztán jött Ő, és az a bizonyos jóslat. És minden megváltozott.

A nevem Cory-Ann. Azt mondják, hogy az orion nép élére kell állnom a kiválasztott Herceg oldalán egy másik világban, ahonnan még kisgyermekként menekített el engem és négy testvéremet a nagymamám. Azt mondják, különleges erővel bírok, melyet visszakapok, ha egyesítem az orionok öt szent talizmánját. Talán igazuk van… Én azonban csak arra tudok gondolni, hogy meg kell állítanom egy szellemet, mely magába szippant mindent és mindenkit, s ami nem nyugodhat, míg el nem éri a célját.

Csupán egy a gond. Nemcsak én vadászom rá, hanem ő is rám.
Szerző Corinna Ann Jay
Kiadó Underground Kiadó
ISBN 978-963-12-2725-3
Kötés puha
Megjelenés éve 2015
Oldalszám 392
Szélesség (mm) 144
Magasság (mm) 204
Betekintő Olvass bele!
Rövid leírás Nem