Posted on Hozzászólás most!

Nemcsak szavak – Ligeti Zsuzsa könyvei

Grafikáimmal a pillanat varázsát akarom megragadni. Különösen érdekel a mozgás megjelenítése, hiszen nincs két egyforma mozdulat, de azt ábrázolni kell. Ezek valóban pillanatrajzok. Ugyanilyen fontosak számomra a természet formálta hegyek, sziklák, vízesések, virágok, fák, az ember teremtette alkotások. Rajzaim között vannak, amelyek csak néhány vonallal készülnek, mert ez is elegendő a látvány megragadásához. Máskor úgy érzem, több időt kell szentelnem egy-egy rajznak, hogy vissza tudjam adni benyomásaimat. – nyilatkozta Ligeti Zsuzsa.

Mégis ez a rajzolás iránit elhivatottság honnan ered?

Maga a rajzolás már gyermekkoromban elragadott, intenzíven iskolai tanulmányaim alatt a budai Fő utcában, a Ferenczy körben tanultam rajzolni. Luzsicza Lajos volt a tanárom, majd a Tanítóképző Főiskolán Lengyel Györgyi tanított. Tanítói pályámon rajzot, majd vizuális kultúra tantárgyat is tanítottam. Iskolámban megalapítottam egy kézműves osztályt, mely aztán hivatalosan is a Csepeli Művészeti Iskola részévé vált. Tanítványaim közül többen is a képzőművészetet választották hivatásul.

Mióta kezdtél le grafikákkal foglalkozni?

Kezdetben még sok akvarell és pasztell képet készítettem. Kis formátumú grafikákat nyugdíjba menetelem óta. Alkotásaimmal 40-nél több kiállításon vettem részt, valamint több alkalommal különdíjat, oklevelet kaptam. Két kötetem is megjelent kisgrafikáimmal: Egypercesek (2014) és A világ, ahogy én látom címmel (2018). A 12 nap Núbiában e-könyvem is tele van grafikákkal – fotók helyett.

 

(Forrás: Ligeti Zsuzsa)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük