Kosár

Az ön kosara még üres

Házhozszállítás | Az ország teljes területén

Kimondhatatlan szerelem

Elérhetőség: Készleten

3 650 Ft
„Azt álmodtam, hogy úszom. Puha felhők között, de sem a karjaim, sem a lábaim nem moccantak. Mégis furán lebegtem egy semmi kellős közepén, vattaszerű lágysággal körbeölelve. Elképzelni sem bírtam, hol lehetek.”

Kimondhatatlan szerelem

Veronica zárkózott lány, a saját magányos világába, a festészetbe és a munkájába menekül az őt körülvevő valóság, a múltja borzalmai elől, egyúttal pont a némasága az, mely miatt kitűnik a tömegből. Mindez nemcsak felkelti Matt érdeklődését, hanem tartósan hozzá is láncolja a férfi szívét. Túl hamar esnek túl mélyre a szerelem örvénylő csapdájába, Ronnie szótlanságának „hála” kimondhatatlanul, ám még nem sejtik, hogy a szó szoros értelmében vett végzetük alakítja így történetük szálait.
A lány harcol az érzelmei ellen, védeni szeretné kedvesét a veszélyektől, melyek miatt hallgatásra kárhoztatott. Matt is harcol, ám ő a szerelmükért; az életét is boldogan áldozná azért, hogy ne szakadjon meg a kettejük köré nőtt, eltéphetetlennek sejlő kötelék.
Egy sokat félt, mégsem várt fordulat azonban megváltoztatja az életüket, és bár eddig számtalan körülmény a többszöri szakítás felé taszította őket, egy végső, utolsó eset okán valóban el kell válniuk egymástól. Ezúttal véglegesnek tűnik…
Mi történik, ha ugyanazon dimenzión belül két külön világba kerülnek hőseink, melyből úgy tűnik, egyikük számára semmiképpen sincsen kiút? Nem találkozhatnak, nem kommunikálhatnak a megszokott-szokatlan módon, mindössze az az egy tény tartja életben őket reménnyel telítve, melyet a szívük dobbanása kimondhatatlanul jelez egymás iránt.
A kérdés az, hogy vajon képes-e legyőzni a szerelem a valóság és az álmok határait, mikor már szinte képtelenség megkülönböztetni a valót és valótlant? És lehetséges-e megtalálni a módját, hogy szerelmük így is beteljesedjen?
Szerző Püspöki Dorka
Kiadó Underground Kiadó
ISBN 978-963-89207-8-2
Kötés puha
Megjelenés éve 2016
Oldalszám 526
Szélesség (mm) 144
Magasság (mm) 204
Betekintő Olvass bele!
Rövid leírás Nem