Kosár

Az ön kosara még üres

Házhozszállítás | Az ország teljes területén

Psychologia Hungarica Caroliensis

 

Elérhetőség: Készleten

2 900 Ft
A Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szaka 2000 szeptemberében 30 hallgatóval indult útjára, Bagdy Emőke kezdeményezésével és vezetésével. 2005-ben már közel 250 hallgatónk volt, 2013 őszén pedig Pszichológiai Intézetünkben közel 1000 volt a beiratkozott hallgatók létszáma, akik oktatásában több mint 50 belsős és külsős kolléga vett részt. Az oktatáshoz is kapcsolódóan intézetünkben számos színvonalas tudományos műhely működik, melyek publikációs produktuma tekintélyes. E tudományos termésben is tetten érhető intézetünknek az az évek óta tudatosan épített ars poétikája, hogy hallgatóinkat is bevonó kutatásaink publikálásában ők is megjelenjenek társszerzőként. Ékes példája ennek több intézeti kiadványunk (például az Egyén, pár család kötet) vagy tudományos prezentációink a Magyar Pszichológiai Társaság évenkénti nagygyűlésein. Intézetünknek ez a rendületlenül fejlődő tudományos tevékenysége és folyamatosan gyarapodó publikációi mára megérlelték azt az igényt, hogy tudományos termésünk egy önálló és saját szakfolyóiratban is fórumot kaphasson.//

A kötetben szerepló írások:
Klaszteralapú Big Five-személyiségprototípusok kapcsolata patológiás mutatókkal/
Végrehajtó funkciók és személyiségjellemzők az alvási apnoéban szenvedő személyek esetében/
Családban és gyermekotthonban nevelkedő általános iskolás tanulók összehasonlító vizsgálata a kinetikus iskolarajz módszerével/
Hátrányos helyzetű térségben nevelkedett gyermekek madárfészek rajztesztjeinek elemzése/
Miben segít a rendszerszemléletű konfigurációelemzés az alkotások pszichológiai elemzése során? – A hétlépéses képelemzési módszer (Seven-Step Configuration Analysis, SSCA) rövid bemutatása/
Spiritual disciplines, spiritual community, and spiritual growth in a sample of U.S. college students/
Többdimenziós skálázás/
Szerző Vargha András, Vass Zoltán (szerk.)
Kiadó Underground Kiadó
ISBN ISSN 2064-2504
Kötés puha
Megjelenés éve 2013
Oldalszám 160
Szélesség (mm) 144
Magasság (mm) 204
Betekintő Olvass bele!
Rövid leírás