„Az elrugaszkodó négykézlábra ereszkedik, könyékig, térdig a vízbe merülve. Amikor mind a négy irányból érzékeli a fákban vibráló energia gyűrűit, és megsejti, hogy az északi flórabirodalom rakétái évezredek óta kilövésre készek, vadul megindul alatta a tajga, és elérkezik az ugrás pillanata.“ Sirokai Mátyás új versei mintha régészeti leletek lennének egy eljövendő civilizáció szent irataiból: nehéz eldönteni, vajon hétköznapi mozdulatainkat írják-e le egy poszthumán sámán lézerpontosságú figyelmével, vagy épp a megváltás felé vezető ösvényt álcázzák egyszerű gyakorlatoknak. De akár a tajga közepén, akár egy intergalaktikus mentőkapszulában érezzük magunkat olvasás közben, egy dolog biztos: költészet ritkán van ilyen közel a csillagokhoz.

Beleolvasok