MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

   

Nincsenek termékek a kosárban.

A FEYNMAN-ELŐADÁSOK FIZIKÁBÓL V.

7 500 Ft

A kvantumfizika alapjai, kétállapotú rendszerek, a szilárdtest-fizika alapjai, a hidrogénatom, szupravezetésRichard Feynman a 60-as évek elején a Caltechen tartotta bevezető fizikakurzusát, a The Feynman Lectures on Physics című könyvsorozatának alapját. Az elmúlt évtizedek alatt a fizikai világ megértésében jelentős változások álltak be, de a Feynman-előadások nem vesztették el aktualitásukat, és még ma is olyan átütő erejűek, mint első kiadásuk idején, köszönhetően Feynman egyedi fizikai látásmódjának és pedagógiai érzékének. Kezdő és érett fizikusok egyaránt merítettek és merítenek belőle szerte a világon. Talán egyetlen fizikatankönyvnek sem volt ilyen hosszan tartó és széles körű hatása. Miközben generációk forgatták a művet, felmerült az igény, hogy a javítandók listáját is szisztematikusan vezessék, és az újabb kiadások már ezekkel a korrekciókkal jelenhessenek meg. Jelen kiadás a korábban Mai fizika címmel megjelent fordítás frissített változata, mely a 2011-es New Millennium Edition alapján készült.

Engedélyezett utánrendelésre

Cikkszám: 9789634931706 Kategória:

További információk

ISBN
Kiadó

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A FEYNMAN-ELŐADÁSOK FIZIKÁBÓL V.” értékelése elsőként
Budapest, Csengery u. 72, 1067 bolt@undergroundkiado.hu


    MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
    *kivéve e-könyv