Freud lélekelemzése, mint tudjuk, annak köszönheti nagy tudományos sikereit, hogy — ellentétben a hivatalos pszichológiával, mely eleve, mint a természettudományok egyik ága, azoknak a diszciplínáknak a fogalmaihoz igyekezett alkalmazkodni — jó ideig csaknem teljesen függetlenítette magát ezektől is, és kizárólag a belső, lelki történés tényei alapján próbálta a beteg és az egészséges lélek szerkezetét felépíteni és működésmódját kitalálni. E konstruktív munka közben azután eljutott egész az ösztönökig, amelyeknek megértéséhez már nem volt elegendő a lélektani tapasztalás, hanem figyelembe kellett venni azt a sok ténybeli adatot is, amit az élettudományi kutatásnak köszönhetünk. És ekkor derült ki, mily termékenyítően hatott megismerésünkre az az időleges elmélyedés a lelki élet világába, és mennyivel többet és mélyebbre látunk bele a természeti történésbe is azóta, hogy a magunk ismerete oly nagy lépéssel haladt előre. Ezen voltaképpen nem is szabadna csodálkoznunk. Végre is: a saját énünk, lelkivilágunk az a része a mindenségnek, melyet legközelebbről ismerünk, és legalább oly jogosult dolog a magunk mibenlétéről következtetni a környező természetre, mint megfordítva: a természeti jelenségekkel próbálni a magunk mivoltát magyarázni (Ferenczi Sándor).

Beleolvasok