Jókedvében írta a helység kalapácsát Petőfi Sándor, csak úgy buzog, forr, sistereg ma is e szertelen vidámság, humor; ahogy olvassuk és jókedvűek leszu¨nk mi is. Nincs ennél nagyobb ajándék, s hálás szívvel köszönju¨k a költőnek a derűs perceket és könnyebb lesz tőle a lelku¨nk, amíg egyu¨tt élu¨nk a gunyorosan, de nagy szeretettel megírt teremtményeivel. Nevetve elmerengu¨nk azon is, hogy e ku¨lönös hősi eposz csipkelődve, fricskázva kicsúfolja a dagályos hőskölteményeket is, alkalmazva a fennkölt fogásokat a föld-hözragadt témában. Sajdik Ferenc jókedvűen tovább álmodja és újra teremti az elbeszélő költeményt. Ámulva és elragadva nézzu¨k, hogy milyen könnyedén hangolódik rá s rajzolva-festi látható képét e bumfordian tengelyes-talpas történetnek. E szinte határtalan beleélő képesség elkápráztat és bűbájol, felerősíti a derűt, tovább hegyezi a csipkelődést, cseppfolyósabbá teszi az érzelmességet. Hibátlanul követ minden hangot, a lélek hajlásait, bártan hozzá teszi saját megjegyzéseit, ahogy például megrajzolja a meneku¨lési útvonalat a templomból. Méltó alkotó társa a zseniális költőnek s így lett ez a könyv új és csodálatos alkotás.Csukás István