„Búbos kemence a nevem. Olyan öreg vagyok már,
hogy magam sem emlékszem, hány esztendős. Sokszor
javítgattak, tapasztottak, meszeltek… Számtalan
kenyér, sütemény, kalács megsült bennem. A házat
sokszor átépítették felettem, de engem meghagytak.
Padkámon sok-sok ember ült, gyerekek vették őket
körül, akik megbabonázva hallgatták a sok mesét. A
gyerekek felnőttek, kirepültek, de én, az öreg kemence,
máig őrzöm a történeteket. Ismerjetek most meg
néhányat, és közben gondoljatok rám szeretettel.
Olyan szeretettel, ahogyan én adom őket.”