fbpx

MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

Nincsenek termékek a kosárban.

Image Alt

Könyveink

A KRITIKÁRÓL

3 490 Ft

Engedélyezett utánrendelésre

Cikkszám: 9789634147749 Kategória:

Leírás

A könyv, amelyet az olvasó a kezében tart, egyfajta kísérlet a „kritikai szociológia” és „a kritika szociológiájának” integrálására, amelynek során a szerző nemcsak a cselekvő által potenciálisan gyakorolt társadalomkritika előtt tornyosuló nehézségeket veszi számba, de azt is hangsúlyozza, hogy ez a kritika – főleg kollektív formában – korántsem eleve lehetetlen vagy szükségszerűen terméketlen. A kritika és az ellenállás legfőbb feltétele, hogy leleplezzük azokat a kifinomult formákat, amelyek révén az intézmények, test nélküli létezőkként, uralmat gyakorolnak fölöttünk.LUC BOLTANSKI (szül. 1940) a kortárs francia szociológia kiemelkedő alakja. Szociológusi pályafutását Pierre Bourdieu munkatársaként kezdte, majd az 1980-as évek közepén szakított egykori mesterével, és egy olyan új szociológiai megközelítést dolgozott ki Laurent Thévenot-val közösen, amely bevallottan a bourdieu-i elmélettel szemben határozta meg önmagát. Így született meg a pragmatikus/pragmatikai szociológia, avagy

További információk

Szerző

ISBN

Kiadó

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A KRITIKÁRÓL” értékelése elsőként

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Budapest, Csengery u. 72, 1067 bolt@undergroundkiado.hu


    MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
    *kivéve e-könyv