Barion Pixel

MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

Nincsenek termékek a kosárban.

A lovam álma

2 300 Ft

Pió és Netti. Mérföldkő volt ez a találkozás, egy új életszemlélet és egy nagy szerelem kezdete – legalábbis ami az egyik felet illeti. Ekkor születtek meg az első Pióca-történetek, amelyeket eleinte csak a barátokkal osztottak meg, akik később kézről-kézre adták tovább ismerőseiknek ezeket a hol megmosolyogtató, hol könnyekig ható, vidám vagy szomorkás jegyzeteket, s hétről hétre követelték mind többen a folytatást.
Olyanok is élvezettel olvasták morcos hősünk mélabús életének apró epizódjait, kik eddig lovat csak vonatablakból láttak, s kérték, családjukkal együtt hadd látogathassák meg Piót, és ülhessenek fel életükben először: LÓRA! Terjedt ez az eddig ismeretlen láz, többen jelezték, szeretnék könyv alakban is kezükben tartani a meséket, így a történetek napról napra csak szaporodtak, míg végül összeállt egy fényképekkel illusztrált anyag – 2007-ben a Cédrus Művészeti Alapítvány irodalmi pályázatának nívódíját nyerte —, amelyet épp most tart kezében a Kedves Olvasó, s talán a főszerep egy lovas kötetben, titkon ez volt Pió, a lovam álma.

Készleten

Vásárolja meg a könyvet és gyűjtse be a hűségpontot: 230 pont!
Cikkszám: 9789630867511 Kategória:

További információk

Szerző
ISBN
Kiadó

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A lovam álma” értékelése elsőként
9022 Győr, Bisinger sétány 18. info@rukkola.hu
MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
*kivéve e-könyv