„Annyi mindenre nem képes a művészet. Nem hozza vissza a holtakat, nem rendezi a vitás kérdéseket barátok között, nem gyógyítja az AIDS-et, nem lassítja a klímaváltozást. Mégis van valami sajátos szerepe: beindít valami emberek közti kommunikációt, egymást addig nem is ismerő felek között, akik ettől fogva átjárják, gazdagítják egymás életét. Képes meghitt közelséget teremteni, sebeket begyógyítani, még inkább: tudatosítja, hogy nem kell minden sebet gyógyítani és nem minden heg csúf.”OLIVIA LAING nemzetközileg ismert és elismert brit író és kritikus. Négy könyve jelent meg, A magányos város az első, ami magyarul is olvasható. Művei magukban hordozzák az akadémikus munkák alaposságát, mégis képesek túllépni a tudományos diskurzus keretein. Legyen szó a művészet és az ivás kapcsolatáról, Virginia Woolfról vagy a magányról, Olivia Laing nem fél felfedni kutatása motivációit: személyessége és a személyesség vállalása ritka tisztaságot mutat, példaszerű.A magányos város míves könyv: riport, memoár és életrajz. Szerzője a magány témáját dolgozza fel olyan neves művészek életének bemutatásán át, mint Edward Hopper, Andy Warhol, David Wojnarowicz és Henry Darger.„a magány és a vágyakozás nem annak a jele, hogy kudarcot vallottunk, hanem egyszerűen azé, hogy élünk.”Amikor Olivia Laing harmincas évei közepén New Yorkba költözött, és azon kapta magát, hogy naponta kell lakhatóvá tennie a magányát. Miközben szabályosan lenyűgözte ez a szégyenletes tapasztalás, a művészet segítségével kezdte vizsgálni a zajos és kérlelhetetlenül magányos várost. Kutatása döbbenetes, felvillanyozó: A magányos város az emberek között tátongó űr könyve, a nagyvárosi egyedül-maradásé, de egyben minden olyan dologé is, ami összehoz embert az emberrel: a szexualitásé, a halandóságé, a művészet varázsáé. Egy különös és szerethető állapotot ünnepel, az emberi tapasztalás hajótöröttjét, a létezés elengedhetetlen velejáróját.