“Gratulálok, ha megfejtened sikerült. A magyar nyelvnek magas, elzárt Tibetjébe találtál kaput. Ha addig eljutsz, ameddig én, megtalálod azt az aranyalmafát is, amelynek neve: analógia.” Gárdonyi titkosírása. A kód megfejtése. És a kód közzététele. Egy könyv, ami bevezet Gárdonyi titkaiba. Egy könyv, ami megtanít a kódolt írásra. „Egy tavaszi napon a kőfal mellett jöttem andalogva. A fakadó természet, a napsütés, a korai virágzás, a csend, az egyedülvalóság elbájolt. Gyönyörűséget éreztem a szívemben; mondhatnám: hangtalan zenét; megálltam félig lehunyt szemmel, és arra gondoltam, hogy a természetnek azt a szépségét, amely most hat reám, azt a gyönyörűséget, amit most érzek, ki kellene fejeznem, valami módon meg kellene írnom, hogy ne múljon el” – írta Gárdonyi Géza a Gyermekkori emlékeimben. Titkosírásáról évtizedekig senki sem tudott, több oka lehetett kialakításának: a rejtőzködés, a még kialakulatlan, csak felvillanó gondolatok eltitkolása, a nyelvek iránt érzett kíváncsiság és szeretet, a játékosság. Gárdonyi nagyon szerette a titkokat, számára az élet is, a művészet is, az írás is titok volt mindaddig, amíg meg nem értette lényegét. Az ő számára maga a „megfejtés”, az út is fontos része volt az írásnak, az alkotásnak. Erről a keresésről és megtalálásról is szól az Ida regénye című, életművének szintézisét megfogalmazó regénye. A titkosírásnak is lehet ilyen értelmezése: azokat a gondolatokat jegyezte le, amelyek még kiforrásra, átgondolásra, érlelésre vártak. Szerette volna titokban tartani azt az utat, amely őt egy-egy magvas gondolathoz, életbölcsességhez, írói esztétikai alapvetéshez vezette. Gárdonyi számos természettudománnyal foglalkozó könyvet olvasott, kertészeti folyóiratokra fizetett elő. Növényeiről, a kertjében élő madarakról, rovarokról, bogarakról titkosírással könyvet vezetett, melynek A természet kalendáriuma címet adta. E kiadás nem csak a fragmentált, töredezett szöveget adja vissza, hanem bevezet Gárdonyi titkos világába, miközben a titok megfejtését is átnyújtja.

Beleolvasok