Álmaitok üzenete

 

2 680 Ft

Cikkszám: 978-963-08-0398-4 Kategória:

Leírás

Sokunknak nehézséget okoz meglátni az összefüggéseket az életünk eseményei között, vagy egy másik perspektívából tekinteni rájuk, pedig legtöbbször ebben rejlik a megoldás a gondokra. Az álmok ebben segítenek: üzenetet hordoznak számunkra. Ebben a könyvben három honlapra (Itt a kezem, Szívközpont, Léleklánc) beküldött, valamint a VilágVége cseten elmesélt álmok, és a főként tőlem származó magyarázatuk, elemzésük szerepelnek. Az álomfejtést nem tanfolyamon tanultam, nincs róla hivatalos oklevelem. Nem alkalmazok semmilyen tudományos vagy ezoterikus eljárást ahhoz, hogy megismerjek egy embert, és a helyzetét a magam szempontjából tisztán lássam. Az elemzéshez egyrészt a fellelhető álomszótárakat, szimbólumszótárakat használom, másrészt egy bárki által elsajátítható, illetve továbbfejleszthető technikát, a nayut. A magyarázatok az én világnézetemet tükrözik; ennek igazságát el lehet fogadni vagy el lehet utasítani, ez a Te személyes választásod, és mindig, minden esetben csakis rajtad múlik.Az álmokat beküldők eredeti stílusát meghagytuk, hogy a személyiségkép tiszábban látszódjék, kivéve, ha az illető külön kérte a korrektúrát, illetve ő maga módosította utólag. Továbbra is várom az álmaitokat és kérdéseiteket az Itt a kezem oldalon.

További információk

Szerző
Kiadó
ISBN978-963-08-0398-5
Kötés
Megjelenés éve
Oldalszám180
Szélesség (mm)
Magasság (mm)

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Álmaitok üzenete” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük