„Tudod, mi lapul odaát a fák árnyékában? Mi húzódik a szekrényajtók mögött, az ágyak alatt? Néma sarkokban, reszkető bokrok alatt, s a kapualjakban? Vajon tudod, mi lépeget száraz leveleken a kihalt tereken, s mi oson ablakod alatt, mikor kitárt szemmel a sötétséget bámulod? A félelem lapul ott, ahová nem mersz benézni. Keserű fájdalom, segélykiáltás, vérfagyasztó kacaj. Titkok lappanganak kongó falak között: rejtélyek, melyeket magukba olvaszt a hátborzongató éjjel, s mikor érzed egy hűvös kéz érintését, megérted: a félelem ott él benned is. Ott, mélyen: a csendben, ahol nem védhet meg senki, ahol mindig egyedül vagy.
Lépj hát be a világomba, kedves Vándor! Engedd meg, hogy üdvözöljelek itt, az éjszaka kapujában! Az út hosszú lesz, olykor elviselhetetlenül nehéz, de ne feledd! Az éjjel egyszer véget ér, s a Nap sugarai előbb vagy utóbb felderengenek a horizonton túl. S ha néha egyedül is érzed magad, titokban veled leszek, s fogom a kezed, míg kiérsz a fényre.”