Leírás

„Fekete zongorán egy poros, szakadt kotta, / Lapjait megviselte már az idő vasfoga, / Pókháló szőtte a borítója. / Aztán félve belelapoz a hűvös téli szellő, / Sötét szavak, / Milliomnyi elkeserítő gondolat, / Oldalain egy világ dől össze, / Összeomlik egy összetett, bonyolult szerkezet, / Maga a szív… / Mely mechanizmusa oly gépies, mégis sérülékeny és érzékeny, / S lassan, sorskivetetten elvérzik.”