Barion Pixel

MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

Nincsenek termékek a kosárban.

ATLANTISZ SORSÁRA JUTOTTUNK – NAPLÓJEGYZETEK 1956-1957

4 600 Ft

„A naplók naplóját írom: az események egyidejű ábrázolását”Illyés Gyula mindeddig kiadatlan, lebilincselően érdekes ’56-os följegyzéseit, papírlapokra írt naplóját 1957 elején elrejtették és csak 2014. áprilisában került elő. Az író lánya, Illyés Mária készítette elő kiadásra az anyagot, Horváth István közreműködésével, a forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára. Az 1956. október 23-tól 1957. január 31-ig napról napra vezetett eseménynapló számot ad arról, hogy a költő hogyan élte át a forradalom és a korai megtorlások idejét, mint cselekvő és megfigyelő. Irányítója volt – Déry Tiborral, Németh Lászlóval, Tamási Áronnal és Veres Péterrel együtt – a forradalom egyik köz7pontjának, az Írószövetség elnökségének. Részt vett a politikában, a Petőfi Párt – a megújult Nemzeti Parasztpárt – egyik vezetőjeként, Bibó Istvánnal és Bisztrai Farkas Ferenccel. Tanácskozott Nagy Imrével, Tildy Zoltánnal és a forradalom más politikai vezetőivel. És tárgyalt az írói delegációk tagjaként a feszült, éles találkozókon a szovjet városparancsnokkal, vagy november 4. után a hatalmunkat fokozatosan megerősítő kommunistákkal: Münnich Ferenccel, Kállai Gyulával és Tömpe Istvánnal. Forrásértékűek azok a jegyzetek, amelyeken megörökítette az ezeken elhangzottakat. Közben szinte minden nap járta Budapestet: gyalog, biciklivel, sítalpon, vagy az ócska Dongó-motorjával, meghallgatta a társadalom legkülönbözőbb képviselőit, látta a várost, érezte a hangulatát, és írói tehetsége révén mindezt érzékletesen meg is örökítette. Az olvasó, ha kézbe veszi ezt a kötetet, két, egymáshoz kapcsolódó történetet talál benne. Az egyik az, amelyet Illyés Gyula le tudott jegyezni 1956. október 24-től 1957. január 31-ig tartó időszakban; a másik pedig az, amivel Horváth István ennek a történetnek a részleteit föltárta, magyarázatokkal kiegészítette és belehelyezte egy nagyobb keretbe: az 1956-os forradalom és szabadságharc történetébe.A kötet címét, az Atlantisz sorsára jutottunk mondatot Illyés Gyula naplósz

Engedélyezett utánrendelésre

Vásárolja meg a könyvet és gyűjtse be a hűségpontot: 460 pont!
Cikkszám: 9786155227103 Kategória:

További információk

Szerző
ISBN
Kiadó

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„ATLANTISZ SORSÁRA JUTOTTUNK – NAPLÓJEGYZETEK 1956-1957” értékelése elsőként
9022 Győr, Bisinger sétány 18. info@rukkola.hu
MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
*kivéve e-könyv