Ralph Valdo Emerson ünnepelt szónok és igen sikeres szerző volt majd’ százötven évvel ezelőtt. Ám ez éles kontrasztban áll azzal, hogy mennyire nehéz olvasni, ahogy azt magyar fordítója, Szász Károly is megjegyzi: A magyar olvasó a nagy amerikai e művét olvasva, sokszor meg fog akadni rajta. Itt-ott nehéznek, talán emészthetetlennek fogja találni s azt kérdezi magától: mit akar, hová czéloz s mire vezet ez vagy amaz okoskodás? Némelyike talán bele is fárad s abbahagyja az olvasást, a mindig magába bonyolódó s tömkelegbe vezető szöveget; de ha nem veszti el türelmét s egy-egy hosszú periódus, vagy két-három oldalra terjedő okoskodás s fejtegetés végére jut, világos lesz előtte: hova czélzott az író s a kúszáltnak látszott fonal szépen kifejlődik s lebonyolódik előtte. Sőt, hajlandó lesz visszatérni az olvasottra s jobban megérteni és gyönyörködni az előbb nem világos részletekben vagy tételekben, mikor már tudja, mi lesz a végok. Mikor először olvastam Emerson e művét, nagyon régen, még egészen fiatal koromban, még angolul kevéssé tudván, német fordításban a nehéz helyeken könnyebben átsikoltam, míg lassanként beleéltem magamat a szerző sajátlagos eszmemenetébe s különös irályába. Ennek ellenére mondjuk, javasoljuk olvasását. Nem, nem kapkodva, hanem komótosan, teljes koncentrálással, mert Emerson ezt kívánja: teljes odaadást. Ha ezt megkapja, akkor elménkben feltárja féltett kincseit, melya sorok közt elbujtatva azok számára, kik felületesen olvassák, nem adja meg magát.

Beleolvasok