Az ​elbeszélésgyűjtemény alcíme: Egy tanító feljegyzései márciustól Decemberig. A cím és az alcím sokat elárul a kompozícióról; szubjektivitása, a falusiakat a pedagógus együttérző fölényével szemlélő nézőpontra, műfajilag pedig tárcaszerűségre utal és jelzi, hogy a kompozició az évszakok, a hónapok rendjét követi. Novelláiban az egyszerű emberek hétköznapi életéről mond történeteket, némi nosztalgiával a természethez közeli életforma iránt, sóvárogva a föld, a falu lelke után, idegenkedve a mesterkéltté vált „kövi emberektől”. Kortársaival ellentétben Gárdonyi nem regionalista, nem egyetlen tájegységre figyel, hanem az ország különböző részein szerzett tapasztalatait összegzi a faluról, a parasztról. Bár tematikáját és módszerét kötik szálak az irányzathoz, naturalistának sem mondható, eszményítő realizmusa szebbé stílizálja a nyers való tényeit, átkölti a bántó, rút dolgokat. Híresek a szellemi néprajz körébe vágó megfigyeléseket rögzítő novellák (A barboncás); Tolsztojnak a méltóságteljes halálról szóló elbeszéléseivel szellemében rokon a Kevi Pál halála; a paraszti polgárosodás, értelmiségivé válás ellent- mondásainak modern problémakörével vet számot az ismert Tanácskérés; az iskoláztatás nemcsak felfelé lendíti a rátermett szegénygyerekeket, hanem el is idegeníti közösségétől. Életképek, rajzok sorozatának is fölfoghatjuk a ciklust, de nem az impresszionista rögzítés értelmében. Gárdonyinak filozófiája van, panteisztikus látomásban egybeolvadnak a létezők, pontosabban: a világot alkotó, átmenetileg szenvedésre ítélt létezők titokzatos módon benne vannak Istenben, s talán ez a hit a mélyebb forrása az elbeszélésfűzér idillikus szemléletének és nyelvi stílusa kiegyensúlyozott művészi harmoniájának.

Beleolvasok