Arany János jól ismert balladáit újraolvasva mindig meglepetést okoznak modern, szaggatott-kihagyásos elbeszélésmódjukkal. A líra és az elbeszélés határait folyamatosan egymásba nyitva Arany új, távolságtartóbb, közvetettebb költői megszólalást hozott létre a romantika énközpontúságával szemben, ami alkalmat adott neki az elmélyült lélekábrázolásra is. Másrészt ezek a történetek a kísértethistóriák hagyományába illeszkednek, ami miatt a mai napig töretlen a népszerűségük. Mivel Arany esetében nem lehetséges a műfaj körülhatárolása – ő maga is bizonytalanságban hagyta az utókort arról, mely verseit tekintette balladának –, a kötet válogatója, Szilágyi Márton irodalomtörténész arra törekedett, hogy – a démonikus világ megjelenítésének tendenciáit szem előtt tartva – Arany legismertebb balladáinak körét ritkábban közölt szövegekkel tágítsa.