MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

   

Nincsenek termékek a kosárban.

CSAK A FIDESZ!? (ekönyv)

1 500 Ft

A kormányzati titkosítás és a több napos hallgatás után kiderült, hogy mégis történhetett csalás abban az ügyben, amit az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) tárt fel és a 24.hu  hírportál publikált. A 2009 és 2014 közötti, 35 település utcai világításának felújítását tartalmazó, több, mint 13 milliárd forint értékű projektje az OLAF szerint részben felveti a szervezett bűnözés gyanúját is. A  kormány végre megszólaló kommunikációs emberei szerint a főbűnös a Simicska Lajos által tulajdonolt KÖZGÉP, amely mindössze 3 beruházásban működött közre. Szerintük neki kell majd visszafizetnie a teljes összeget, ha a gyanú bebizonyosodik. Ugyanakkor  a nyilvánosságra került információk szerint Tiborcz István, a miniszterelnök veje sokkal inkább benn van a slamasztikában, mert a fenti munkálatok az ötlettől a megvalósításig, valamint profit realizálásáig, döntően az ő, és közreműködő barátai nevéhez fűződnek. 

 

Beleolvasok

Cikkszám: 9789634434481 Kategóriák: ,

További információk

Szerző
ISBN
Kiadó
BetekintőOlvass bele!

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„CSAK A FIDESZ!? (ekönyv)” értékelése elsőként
9022 Győr, Bisinger sétány 18. bolt@undergroundkiado.hu


    MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
    *kivéve e-könyv