MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

   

Nincsenek termékek a kosárban.

CSILLAGKÖZI ÉVEK

4 990 Ft

Rainer Maria Rilke műveit régóta ízlelgeti a hazai olvasóközönség: verseit és más műveit többnyire jelentős költőink fordították magyarra. Mégsem mondhatjuk, hogy e korszakos jelentőségű művész életművének számottevő része ne maradt volna ismeretlen: a kötettel ritkán megjelenő osztrák költő – mondhatni, az idő árterében – komoly, súlyos lírai életművet hozott létre. Kötetünk ebből a nálunk eleddig meglehetősen szórványosan észlelt, sokrétű lírai anyagból kínál bő válogatást. A fordító, Báthori Csaba a tízes évektől Rilke haláláig terjedő időszakból emelte ki a legszebb darabokat. Néhány már ismert költemény újrafordítása mellett tehát ez a magyarul eddig ismeretlen vagy mostohán kezelt költői vonulat adja könyvünk törzsanyagát (a válogatás az 1907-től 1926-ig terjedő időszakot öleli fel). A cím nélküli, de befejezett versek mellett helyet kaptak az értékes töredékek, vázlatok, és ízelítőt kínálunk a költő prózaverseiből is. Ha Rilke emblematikus köteteit (Új versek, Duinói elégiák) a világköltészet állócsillagainak tekintjük, mondhatnánk: ez a szerteágazó versegyüttes a csillagközi évek ajándéka, és különleges figyelmet érdemel.Könyvünk másik nagy újdonsága az, hogy teljes terjedelmében közli Rilke négy francia nyelvű verseskötetének anyagát. Kevesen tudják, hogy a költő már 1897-től fogva írt franciául is – kiadásunk a négy említett, a húszas években keletkezett francia nyelvű kötet mellett gazdag válogatásban mutatja be Rilke francia verstermésének legjavát.Ez a válogatás mintha azt sugallná: a feledhetetlen, németül nyűgöző Rilke alakja mögött lappangott egy „szelídebb”, szerényebb erőfeszítéssel megközelíthető másik költő, aki a német formálás anyanyelvi hangnemétől eltérő, gyöngédebb modorban, eladdig csaknem érintetlen témák kibontása révén, kis idilli formákban új, váratlan fortélyokkal ma is képes megnyerni olvasóját. A fordító alkalomadtán közli „ugyanannak” a versnek német és francia változatát, mintegy sejtetve: a két nyelv még hasonló szándék mellett is

Engedélyezett utánrendelésre

Cikkszám: 9786156409874 Kategória:

További információk

Szerző
ISBN
Kiadó

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„CSILLAGKÖZI ÉVEK” értékelése elsőként
9022 Győr, Bisinger sétány 18. bolt@undergroundkiado.hu


    MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
    *kivéve e-könyv