Csodák ideje

Leírás

CSODÁK IDEJE

Még meg sem születtél,
én már szerettelek.
Megváratott az Univerzum
minket: kiérdemeljük-e
egymás bizalmát, szerelmét.
Emlékszel? Majdnem elfutottam.
Azt hittem, újabb nyílvessző leszel,
pedig gyógyír vagy minden sebre.
Lehet, hogy bolondnak nézel:
határozottan éreztem, majd tudtam –
sosem fogok csalódni benned –
öledbe hajthatom fejemet bátran.
Mintha szóltak volna,
olyan volt. Talán Anyám!
Vasárnap, hidrogénbomba
után, kihalt város.
Kéz a kézben sétálunk,
körülöttünk üres világ,
csak mi létezünk, mint
az új Ádám és Éva.
Bírni fogod, Édesem?
Persze, hiszen Földanya vagyok.
Csillagfény a nevem,
belőlem születnek csillagok.
A tér benépesül, ahogy szíveink,
velem, veled.
Nem lesz több dráma,
Rómeó és Júlia is
öregkorba ér együtt,
szép, hosszú, boldog élet
lesz a miénk, Kedvesem.
Mindenkor ismertelek,
még mielőtt ember lépett
erre a tájra, egyek voltunk,
mint ősi Titok a vizek felett.