Leírás

A félreértések elkerülése végett: ezt a verseskötetet már tényleg én írtam, nem az a srác, aki az előzőt. Én írtam, aki állítólag már felnőttem. De hogy ott vagyok-e már, ahol ő szerette volna, vagy még mindig (vagy örökké) csak „majdnem ott”, azt nem tudom. Néha így érzem, néha úgy. Néha kristálytisztán hallom, hogy egy hang azt súgja a fülembe:

/„Ezer árnykép gyűlt köréd.
Arcod gyűrött függönyét
Poros póknyál fonja át.
Elérted a Golgotád!”/

Viszont azt is pontosan tudom, hogy a Golgota nem a vége volt valaminek, hanem egy még elképesztőbb, immár kétezer éves történet kezdete. Ezért aztán annyi biztos csak, hogy vagyok. Valahol.