Barion Pixel

MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

Nincsenek termékek a kosárban.

Előhívás (ekönyv)

2 590 Ft

HAMIS nyilaskarszalag, hogy megmentse a szüleit.
HAMIS útlevél, hogy amerikai lehessen.
HAMIS igazolás, hogy nővé válhasson.
Egy élet IGAZ krónikája.

Pulitzer-díj-jelölés.

Az egyik legismertebb feminista újságíró, a New Yorkban élő, magyar származású Susan Faludi 2004-ben emailt kapott hetvenhat éves apjától, akivel addigra már elhidegültek egymástól és alig érintkeztek. Az apa a levél szerint nemrég tért vissza Thaiföldről, ahol férfiból nővé operálták, és ahol Istvánról Stefánie-ra változtatta a nevét. Mint írta, elege lett abból az agresszív macsóból, akinek ismerték, s levelében arra kérte lányát, írja meg nem mindennapi életének történetét.

Susan Budapestre utazott, ahová a kiváló fotós-retusőr apa a rendszerváltás idején, 1990-ben költözött vissza. Beszélgetéseik során egymásnak látszólag teljesen ellentmondó elemekből álló, elképesztő élettörténet rajzolódott ki. Susan a múlt emlékeinek felkutatásával, a magyar zsidóság történetének és Magyarország legújabbkori történelmének tanulmányozásával, illetve régi és új benyomásai alapján próbálta megérteni az embert, akit az apjának ismert.

Beleolvasok

Vásárolja meg a könyvet és gyűjtse be a hűségpontot: 259 pont!
Cikkszám: 9789634334149 Kategóriák: , ,

További információk

Szerző
ISBN
Kiadó
Betekintő Olvass bele!

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Előhívás (ekönyv)” értékelése elsőként
9022 Győr, Bisinger sétány 18. info@rukkola.hu
MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
*kivéve e-könyv