Barion Pixel

MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

Nincsenek termékek a kosárban.

Enyém a végszó (ekönyv)

3 999 Ft

“Ó, Damian… Éreztem, hogy megéri várni rád. Most sem csalódtam az írónőben. Pikáns és szexi.” – My relationship with books blog – Talán az a legnehezebb, hogy ne titkoljuk az érzéseinket. Azt mondják, egy filmben bármi megtörténhet. Ashley álmában sem gondolta volna, hogy ez igaz lesz az életére is. Mert a legfontosabb filmszerepét Hollywood legdögösebb pasijával kellett eljátszania. Damian Reshore jelenléte viszont csak nehezítette a helyzetét. Hiába ismerték egymást régóta, Ashley ez idáig tökéletesen leplezte az érzéseit Damian iránt. A közös munka azonban felszínre hozta azokat, és rájött, hogy a valóság számára az igazi színjáték, mert nem engedhet a vágyainak. Inkább hazudott magának, hazudott a szívének, de hiába próbált a közöny mögé rejtőzni, Damian túlságosan vonzónak bizonyult az ő gyenge elhatározásával szemben. A kamerák kereszttüzében, rendezői utasítására egymáséi lettek, és különböző forgatási helyszíneken át szenvedélytől fűtve haladtak a végszó felé. Egészen addig, amíg a legboldogabb percben szertefoszlott minden remény… De milyen befejezése lesz az ő történetüknek? És miért olyan nehéz Damiant szeretni? Kiderül a trilógia befejező részéből. K. M. Holmes új regényében ismét elhozza az olvasóknak a Tiéd a főszerepben megismert szépfiút. A szerzőre jellemző humorral megírt, szexi és sziporkázó történetben végre Damian is kiteríti a lapjait.

Beleolvasok

Vásárolja meg a könyvet és gyűjtse be a hűségpontot: 400 pont!
Cikkszám: 9789635701407 Kategóriák: ,

További információk

Szerző
ISBN
Kiadó
Betekintő Olvass bele!

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Enyém a végszó (ekönyv)” értékelése elsőként
9022 Győr, Bisinger sétány 18. bolt@undergroundkiado.hu
MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
*kivéve e-könyv