A magyar művelődéstörténet egyik nagyszabású vállalkozása volt az erdélyi Szilágyi Sándor hatalmas monográfiája szülőföldjéről, mely 1866-ban jelent meg. Szilágyi műve az első autentikus Erdély-történet, a kétkötetes munka a római kortól a 19. század derekáig mutatja be a régió páratlan történelmi és művelődéstörténeti ívét. A munka népszerűsítő kötetnek íródott, s mint ilyen, az ismeretterjesztés és szépirodalom határmezsgyéjén lebilincselően ír, stílusa magával ragadó, olvasmányos, egyszersmind anekdotázó és vitaindító, miközben a felhasznált forrásmunkák zöme első kézből származik: a szerző több száz szultáni athnamét fordíttatott le, melyek alátámasztják a születendő fejedelemség geopolitikai nehézségeit, a Porta Erdély-politikáját, nemkülönben a fejedelmek Porta-politikáját. A megállapítások és következtetések azóta is az Erdély-történetek és -munkák alappillérei. A terjedelmesebb második rész a Habsburg sas árnyékában élő magyarság kultúrtörténetének, küzdelmének páratlanul izgalmas visszaadása, s bár a munka másfél évszázada íródott, Erdély kultúrtörténetének azóta sincs önálló, összefoglaló kiadványa, nem véletlen, hogy az Erdélyország története ma is megkerülhetetlen.

Beleolvasok