A regény cselekménye öt debreceni diákot állít elénk: Jenőy Kálmánt, Barkó Palit, Bíróczi Sándort, Borcsay Mihályt és Csuka Ferit. A rebellis szellemű “csittvári krónika” szerkesztéséért kicsapják őket a kollégiumból, s az öt fiú elindul “abba a végtelen semmibe, aminek világ a neve”. Innentől kezdve Jenőy Kálmán sorsa kerül a történet középpontjába. A többiekre akkor vetődik fény, amikor vele találkoznak, útját keresztezik vagy kibontakozását segítik. Kálmán költő akar lenni. Nagy tervei elé azonban szüntelen akadályok gördülnek. Nem a megélhetés nehézségei, hiszen dúsgazdag nagyanyja mindennel ellátná, s fényes közéleti pálya lehetőségeit csillogtatja előtte. Ám a veszély éppen ezekben rejlik, félő, hogy a könnyebbik megoldás felé hajlik majd. Először egy kacér fiatalasszony, Katinka feledteti vele a célt, aztán Decséry főispánék szolgálatában az érvényesülés vágya érinti meg. A drámáját fogadó közöny is arra ösztökéli, hogy hagyjon fel próbálkozásaival. A végső kísértés a legnagyobb: festeni kezd, és szép sikert ér el. Emiatt még nem kellene szakítania sem nagyanyjával sem eddigi életmódjával. De színészbarátai nyomorúságát hallva Kálmán hazajön olaszországi festő-körútjáról. Végleg az írásnak szenteli magát és vállalja nagyanyja sírig tartó haragját.

Beleolvasok