Tedd a szívedre a kezed, kedves Olvasó: találkoztál már olyan mesehőssel, aki egy… illatcsepp? Ugye, hogy nem? Néha láthatatlan, de annál inkább illatozó, amikor pedig színe mégis van, hát vörös, mert a vörösáfonya illatcseppje. Neve is onnan származik: amikor Csér meglátta, azt akarta mondani, hogy „hiszen ez a teremtmény a Vörös Áfonya illatcseppje”, ám nagy igyekezetében a törékeny teremtést, vagyis Fifit felszippantotta – hallj oda! –, az megbirizgálta Csér orrát, úgyhogy prüszkölnie kellett, s ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy az „Áfonya illatcseppje”, mindössze ennyire futotta, hogy „Áfi-fi”. Így lett a neve: Fifi. Hasonló kalandban többször is volt része Fifinek. Például beugrott a félelmetes Szakadékba, melyről kiderült, nem is olyan félelmetes. Az Örvény megforgatta, Koncér bekapta. Ám a lényeg mégiscsak az, hogy a Darazsaknak az utat Áfonya Anyóhoz megmutatta. Ilyen kis illatcseppek lennénk mi magunk is. Elég, ha a szemünk behunyjuk, máris szállunk, szállunk, mindeniknek megvan a maga Csérje, a maga neve, a maga Koncérja.