„… Ennyi cuccal csak olyan kasszához érdemes állni, ahol már van valaki, hogy legyen pici egérutad kipakolni ezt a rengeteg mindent a szalagra, még mielőtt a kis-kisasszony szédületes tempóban elkezdi a másik oldalra dobálni az árut.
Ha sikerült kirámolni, a nagy dolgokat feltétlenül hagyd a kocsiban, mert ezzel is időt, energiát spórolhatsz. Néha van kis kellemetlenség a körül, hogy miért nem bírod felemelni egyszerre a két karton tejet, hogy az asszonyka megnézhesse, nem csempészel-e ki alatta valami nagyon drága, ámde igen lapos dolgot. Ilyenkor kínban vigyorogsz és teszel egy erőtlen próbálkozást. Általában ennek a versenyszámnak a végrehajtását előbb-utóbb negligálják. Igen, ez egy nagyon kemény verseny: őrületes sebességgel repülnek a csomagolt, szeletelt felvágottak, amiket zacsiba kéne pakolni, de persze összeragad a szatyor „szája” és akárhogy masszírozod, képtelen vagy időben kinyitni: vesztettél. Felméred, hogy már most több sajt és túró rudi van előtted, mint amennyit egy lendülettel be bírsz dobni a táskába, le fogsz maradni és szuszogni és sóhajtozni fog a füledbe a következő vásárló, mikor még mindig a cuccokat pakolod, pedig már fizetni kéne.
Egy kis leleményességgel azonban ezt is meg lehet oldani: kártyával kell fizetni. Mert amíg a pénztáros kisasszony kártyázik, Te szépen elpakolod a maradékot…”