Egy nő ebben a világban sajnos igen keveset szólhat nemzedékeken és nemeken átívelő problémákról. Egy fiatal, húszas éveiben járó nő annál is kevesebbet. Egy művészeti pályára lépő, huszonéves nő talán a legkevesebbet. S egy olyan, aki mindeközben aprónak tűnő, hétköznapi problémákat feszeget, amiről nem beszélünk, ami egyénként érinti a feleket, és ami konkrét személyekhez fűzi a lelkét – annak talán bevarrt szájjal kellene, hogy éljen. Nekem megadatott, hogy szóljak és a hálám nem tűr korlátokat érte! Szólni fogok a félreértett emberek ügyében, azokért, akik tudják, milyen sokkot jelenthet egy négyzetcentiméternyi tükröződő felület. Akik bántva érzik magukat, ha dicsérve vannak. Akik alkotnak, s akikért alkotnak. A férfiakért, akik nem tudnak ölelni, a gyerekekért, akiknek még nem kell tudniuk róluk, és a nőkért, akik talán kapizsgálják mindezt.

Beleolvasok