Barion Pixel

MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

Nincsenek termékek a kosárban.

Hajónapló (ekönyv)

1 690 Ft

1946-47-ben Gödöllőn belekezdtem egy természettudományos kriminek szánt hangjátékba, A Valencia-rejtély címmel. A Rádió, vagyis Cserés Miklós elkérte tőlem olvasásra a még teljesen megíratlan első vázlatomat. Ijedelmemre elfogadta úgy, ahogy volt. Kigépeltette, szereposztással, súgópéldánnyal, mi-mindennel. Nekem 47 elején el kellet utaznom. Jó, majd kijavíthatom, ha visszajöttem. Csakhogy ezt nem kijavítani kellett, hanem átírni, sőt: megírni. Mire visszajöttem Rómából, már megkezdődtek, 47 októberében, az ‘ötvenes évek’. A természettudományos krimimet elnyelte (velem együtt) a történelem krimije. A tudományos szocialista krimi. Szőröstőlbőröstől. Megszűnt minden gondom, és soha nem is lesz, a Valencia-rejtéllyel. A Rádiónál minden kéziratomat eltüzeltek. Legfeljebb mint egy soha le nem leplezett bűncselekményem enyhe lelkifurdalását, hordoztam magamban a Valencia-rejtély bűntudatát. 20-30-40 évig, semmi gond. Akkor egyszerre, egy harcos ifjú rádiótörténész, az archívumokból, a föld alól napfényre hozza egy csomó ősrégi írásomat: Baj van. Megijedtem – még Cserés hagyatékából is előkerülhet -, ezt előadják, öregapám, ahogy van, és foroghatsz majd a sírodban, ha sürgősen át nem írod, hogy az édes szülőanyja se ismerjen rá.

Beleolvasok

Vásárolja meg a könyvet és gyűjtse be a hűségpontot: 169 pont!
Cikkszám: 9789631427790 Kategóriák: ,

További információk

Szerző
ISBN
Kiadó
Betekintő Olvass bele!

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Hajónapló (ekönyv)” értékelése elsőként
9022 Győr, Bisinger sétány 18. info@rukkola.hu
MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
*kivéve e-könyv