Mélység, szépség, kékség, nyugalom//

Célom tudom./
Túl minden árkon. Bokron./
Nyargalva, kérve, félve,/
bármikor remélve élve tartani/
a lángot legbelül! Amíg lehűl./
Amíg elül, mint nyomom nyomán/
a porfelhő a száraz nyárson./
Míg egybemossák lábnyomommal/
az út porát a zápor cseppjei./
Nyugodtan lépni tájakon./
Csodálni dombokat./
A lombok lágy neszét,/
a tarka nászokat./
Éhezni bent a színes álmokat./
Edzésben tartani a lángoló időt./
Harsányan kedvemet,/
Míg visszatérhet oda, hol nem lehet./
Oda, hol nem maradhat/
úgysem semmi úgy,/
ahogy valaha volt,/
de visszatérve mégis úgy borul/
emlékeim vihar ködén, és ázott hajnalon,/
ragyogó reggel, és nyájas ágyamon is/
úgy ölel, mint lelkem otthona./
Ahonnan útra keltem egyszer, valaha.