Szeretnék elmesélni valamit. Egy különös, csalafinta játékát az életnek.

Egy nap Panka álmában visszautazik oda, ahova mindig is tartozott, és egykor élt: a Hortobágyra. Ha azt mondjuk, „a sors különös fintora”, csak egy mondást látunk benne, de mi van, ha hangként jelenik meg? Pankának megadatott az, ami kevés embernek, vagy talán senkinek még sohasem : „a sors különös fintora” segítség képpen, újravetítette egy régi baklövését. Most „külső” szemlélőként kellett végignéznie és újra átélnie a nyolc évvel fiatalabb énje tetteit. Rengeteg mindent megtudott így Kristófról, aki a gyerekkori barátja és a Hortobágy egyik legjobb csikósa, akire mindig számíthatott, valamint Lilláról, Dominikról és az osztálytársairól. Míg nagy vágyát kajtatta, hatalmas árat fizetett érte, de vajon helyrehozható-e? Vajon milyen baklövéseket követett el a nyolc évvel fiatalabb énje? A legnagyobb kérdés pedig: elfogadja, hogy ő Hortobágy szívébe tartozik? Észreveszi, hogy ördögi játékot űznek vele azok, akikben megbízik?