Az áramlást a partról nézni kellemes időtöltés – de belevetni magunkat a hullámok közé sokkal izgalmasabb.{MORE}”Vágytam már egy kis nyugira, úgyhogy egy jó negyedórát csak lebegtem a fénytelen űrtérben, a globális mátrixban. Persze igazából nem mátrixnak nevezték, volt valami rettentően tudományos elnevezése, de azt senki nem használta. Szerettem ezeket a perceket, mielőtt nekiláttam volna bárminek, általában lazítottam kicsit. Ez a testetlen létezés állapotához közeli élmény mindig feltöltött, ellazított, szükségem volt rá. Most viszont dolgom volt, hát rákapcsolódtam egy kontrollprogramra, behívva az utolsó mentési állapotokat. A szemem előtt egy bonyolult mintázatú térbeli háló bontakozott ki, pár másodperc alatt feltöltődött, akkor erőteljes zöld ragyogás járta át, élvezettel nézegettem. Ez a virtuális idegrendszer az én agyam térképe, a személyes kivetülésem volt, egy darab belőlem. Becsatlakoztam, mire a négy égtáj felől megrohantak a színek, lett sík, tér, idő pedig mindig is volt. Sóhajtottam, borzongatott az anyaméh biztonságának az érzete. – Szia – cirógattam a csillámló ködöt.”

Beleolvasok