Életem első könyve és talán az utolsó is. Túlzás könyvnek nevezni. Műfaja meghatározhatatlan. Teaházi tegnapok, pongyolában, ez áll hozzá tartalmilag a legközelebb. A pongyolás tegnapok témájukban és hangulatukban rokonlelkek, hisz egy kofferban laktak évek óta éveim padlásán. Csak vártak egy ráérő kódexmásolóra. aki esténként lefújja róluk a hamu színű nyugalmat. Sokáig vártak, túl sokáig. Hogy kinek is szól valójában ez a néhány oldal? Talán magamnak…talán neked… Talán a gyerekeimnek, barátaimnak. Talán a kredenc repedezett fiókjának. Amúgy nem rossz. De nem is jó. Talán azért, mert ez életem első könyve és lehet, hogy egyben az utolsó is.

Beleolvasok