„Apja kemény arca jelenik meg a hó függöny előtt. Gúnyos hangja csendül a fülébe: – Fiam, a magyar csak akkor harcol magyar ellen, ha az érdekei úgy kívánják! István megborzong és hangosan felkiált. – Idegeneket vezessek véreim ellen?! De Apja arcát elmossa az egyre nagyobb pelyhekben hulló hó. István mérgesen becsapja az ablakot. Félelem, kétség és elkeseredés mardossa. Fél az előtte álló hatalmas feladattól, kétség merül fel benne, az esetleges testvérharc kimenetelét illetően, el van keseredve, mert gyengének és tehetetlennek érzi magát. Adalbert azt tanította, hogy ne az erőszak, hanem a szeretett vezérelje! Soha nem fogott fegyvert a kezébe, azt mondta, az emberek sorsa meg van írva és azt senki sem kerülheti el. Akkor sem, ha tele van aggatva gyilkoló szerszámokkal. – Ha fegyvered lett volna Adalbert, talán ma is élnél! –mormogja maga elé. „Kard által hall, ki kardot ragad” csendülnek fel benne Jézus szavai. István, mintha letaglóznák úgy rogy térdre. – Uram! Mit tegyek? Ha téged követlek, megszegem Apámnak tett ígéretemet. Mi lesz akkor a népemmel és a hazámmal, ha kardom a hüvelyében marad? Koppány kerül hatalomra, és tönkre teszi mindazt, amit Apám felépített! Ha megvédem hazámat, népemet a Te haragod sújt le rám! Apró, gyenge, tehetetlen porszem vagyok! Segíts, kérlek, hogy méltó legyek szent őseimhez! Adj erőt és bölcsességet, hogy fölemelkedjek hozzájuk! “

Beleolvasok