Gárdonyi előtt – írja Móricz egy kitűnő emlékezésében – a paraszt csak mellékfigura, akit illik néha észrevenni. Míg nála az emberiség tényezője, és semmivel sincsenek hátrább emberi jogokban és elbírálásban, mint más társadalmi osztály tagjai. Az ízetlen, göregábor-történetek szerzője nehezen és sokára találta meg igazi hangját. A népszínműves faluszemlélet uralkodása, a falut megvető és nem ismerő városi közönség igényeinek kiszolgálása idején az írónak előbb korai termését, szemléletét kellett megtagadnia, hogy eljuthasson a földművelő nép valóságos problémáinak megértéséhez. Ennek a buktatókkal teli, küzdelmes útnak olykor idilli, kissé érzelmes, de nemegyszer megrázó állomása Gárdonyi elbeszélései. A nagy természet idilli szépségének festése, humor, kedvesség, felelősségteljes emberség, a falu és a város kiszolgáltatott, esett embereivel való együttérzés jellemzi a kötet elbeszéléseit. Ezek a novellák, hisszük, ma is maradandó értékei a magyar irodalomnak, és nemcsak tanulsággal szolgálnak, de igaz, tiszta gyönyörűséget is szereznek az olvasónak. 

Beleolvasok