Barion Pixel

MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

Nincsenek termékek a kosárban.

Kell -e nekünk demokrácia? (ekönyv)

100 Ft

2010-ben Orbán Viktor a maga szemszögéből jól választotta ki egyenként pártja képviselőit és kormánya tisztségviselőit. Úgy látszik, a képviselők többségének fogalma sem volt arról, hogy a kormányfő közreműködésükkel mit fog művelni Magyarországgal. Miközben a Parlamentben folyamatosan nyomták az ilyen olyan törvények – az új alkotmány, azaz „Alaptörvény” – elfogadásához a szavazógombot, észre sem vették, hogy mindez a jogállam lebontásához, a gazdasági fejlődés „megöléséhez” vezetett. S miközben egy szűkebb réteg élvezheti az általuk jogalkotással adott kedvezményeket, az ország lakosságának közel fele elszegényedett, több százezer fiatal honfitársunk munkát vállalni külföldre kényszeredett.
A Fidesz-KDNP hatalom az alkotmányos puccsal egy – az un. „Centrális erőtérből” irányított- „parlamentáris diktatúrát” hozott létre. A demokrácia intézményeinek többségét uralma alá vonta Egy szűk csoport, sőt egy személy kezében összpontosul a hatalom:– a közintézmények és a hivatalok élén saját emberei ülnek, tehát megvalósult a hatalom kizárólagos birtoklása, ami úgy ahogy van alkotmányellenes.

Beleolvasok

Vásárolja meg a könyvet és gyűjtse be a hűségpontot: 10 pont!
Cikkszám: 9789634245841 Kategóriák: ,

További információk

Szerző
ISBN
Betekintő Olvass bele!
Kiadó

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Kell -e nekünk demokrácia? (ekönyv)” értékelése elsőként
9022 Győr, Bisinger sétány 18. info@rukkola.hu
MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
*kivéve e-könyv