Búcsut intett és föllépett a hintajába. Még onnan is köszönt, mosolyogva, barátságosan. Csak bámulok a levélre. Vastag, puha. A boritékon nincs a nevem, semmi név sincs. De azt mondta: nekem szól, s a bizonyosságnak olyan hangján mondta, hogy nem kételkedhettem. Nyitom, valami nagy jót sejtve. Hát csakugyan: egy csomó tizkoronás!

Beleolvasok