Ma megszüli a döntést, mondta. És a válaszom továbbra is: megtette már egy hete. Én pedig megfogadtam magamnak, neki és mindenkinek, aki meghallgatott, hogy vége van, ha hazaköltözik a férjéhez. Itt egy üdvözítő pillanat jött el, amikor a méltóságomból még megőrizhetek valamit. Bármilyen mélyre mentem, lent vergődtem a pocsolyában, felállok, és elindulok. Undorító leszek, de a sár lassan megszárad rajtam, és eljön az idő, amikor már le lehet porolni. Erre az estére még visszafeküdtem a langyos dagonyába. Ennyi járt. De innentől vége!
Tizennyolc éven felülieknek!

A lélektani regény középpontjában egy szerelmi háromszög áll, a szerető (férfi) szemszögéből elbeszélve.

Az érzelmi hegycsúcs szédítő körpanorámája után kíméletlen részletességgel és sebészi pontossággal tárulnak fel a szeretői szerephez kötődő, lélekrágó belső vívódások, konfliktusok, s bontakozik ki a maga teljességében az elhúzódó krízis megbetegítő ereje. Nincs menekvés, hozzánk és nekünk szól mindez; akár már megszenvedtük a magunkét, akár még csalóka önhittségünkben úgy véljük, bárkivel megeshet ilyesmi, épp csak velünk nem.

A történet – melynek a jelenkori Budapest valós helyszínei adják a hátterét – mintegy in medias res indul egy kínkeservesen megfogalmazott szakító üzenettel, amit rögvest egy lappangó betegség kirobbanása követ…

Beleolvasok