Van, aki szereti a macskát, van, aki utálja, és van, aki közömbös a teremtés e remekműve iránt. Mert remekmű a javából ez a hegyes fülekben kezdődő és hosszú farokban végződő lény, amely, ha akarom, állat, ha akarom „szinte ember”, de az biztos, hogy különleges titkok tudója.

{MORE}

E képessége csak azok számára nyilvánul meg, akiknek antennájuk van ennek felfogásához. Kezdetben nem volt ilyen antennám, inkább csak simogatási tárgynak tekintettem a macskát, mely hangulatot javít a depressziós nappali homályban, dorombolásával pedig megtöri az éjszaka nyomasztó csendjét, és a vadon ősi nyugalmát ereszti álmainkra. Azok a macskák, amelyek e kis könyvben szerepelnek – főleg Flopi és Mocsok – tanúi voltak életem ijesztő vagy boldogító pillanatainak, minden kurrogásuk, nyávogásuk, farok-nyújtogatásuk és dörgölőzésük a gazdák karikatúráját rajzolta meg. Miközben próbáljuk megfejteni a balkonon magába mélyülő macska titkos párbeszédét a világegyetemmel, a magunk belső valóságára is választ keresünk. Mert a macska a mi tükrünk. A macska irányít, érte vagyunk ezen a földön, csak mi hisszük sokszor, hogy uraljuk őt. A macska rólunk szól, mi pedig a macskáról szólunk. Erről szól a könyv.

Beleolvasok