“Hátamat a falnak vetettem, és vártam. Észrevettem, hogy az a hülye cigi már majdnem a körmömre égett, gyorsan el is dobtam. Óvatosan eltapostam, ügyeltem, hogy semmi zajt ne csapjak. Az eső vigasztalhatatlanul zuhogott továbbra is, sőt egyre jobban rázendített. Erről is a vérfarkasok jutottak eszembe, az Átjáró így jelezte a jelenlétüket. Csakhogy most nem az Átjáróban voltam, hanem Jake fejében. Nincs semmi, ami ide betörhetne, legyen akármilyen mágikus medálja.
Kikukkantottam a fal mögül. Négy lába volt, teste teljesen szőrtelen, bőre feltehetően halott szürke, de ebből a távolságból és az utcai lámpák csalókás fénye miatt nem tudtam biztosra megmondani. Nem vérfarkas, de volt akkora termetű. A háta nyitott volt, a gerince groteszk módon ki volt csavarodva, úgy nézett ki mint egy folyamatosan mozgó spirál. Az arca emberi volt, de fejének szabályos háromszög formája volt, és morbidul oldalra volt döntve. A szemei így a jobb oldalra kerültek, a szája pedig a bal oldalra. Az út közepén állt négy lábon, szemei csukva voltak és a levegőt szimatolta.
Visszahúzódtam a fal mögé. Oldalra döntöttem a fejem, de sehogy sem voltam képes olyan mértékben megcsinálni, mint az ott kint az utcán. Ezzel csak azt értem el, hogy begörcsöltek a nyaki izmaim. Bosszúsan masszírozni kezdtem őket, és azon törtem a fejem, hogy miért pont ezen akadtam ki, mikor annak a valaminek ki van csavarodva az egész gerince. Nem ijedtem meg tőle, csupán nagyon reméltem, hogy nem erre jön. Ennek kicsi volt az esélye, mivel rajtam kívül nincs más betolakodó a közelben. Ettől már kezdtem megijedni. Fejembe fészkelte magát a mozgókép, mi szerint hirtelen veti rám magát a fal mögül a lény. Saját magam idegesítettem csak, de kezdtem egyre jobban ledermedni a félelemtől. Újra kilestem, és félelmem beigazolódni látszott: erre jött.
Azt hiszem, meglátott.”

Beleolvasok