…Az ifjúságát öregedő férfi, a sokadik villamosra sem száll fel, – a kora délelőtt idő –, a trafik előtt harmadik dobozos sörét kortyolgatja. Anita szól ki az üzletből, – „Miklóska, indulni is kéne –”, a férfi lélegzetnyi sóhaja, „Ő már világít életében, Miklóska marad”. A név kötelez, mint újévezred polgáraként, a mai napja: jogi érintettség, fontos embernek is tarthatja magát. Bírósági tárgyalás várja el a délelőtt. A felperes, alias BKV vállalat, míg maga „felmenők nélküli”, az alperes. Nincstelensége, élete: csupán a „sorsa” olybá megmaradt. Nem hibáztat Ő senkit, embert sem természetet. Ide született e bolygóra, így télre tavasz. Ha éhes, mely gyakran előfordul, csakis azt mondhatja, úgy maga elé: az „erkölcsi értékkel az Isten bír”. Az emberszó világra, a szimbolika-rendszert megérthetői, szóért: egy „jogbéli – IQ” a másikért. A férfi maga sem bizonyos a gondolatra, de ösztönösség érzi, valamit nagyon is szeretne az életről megfogalmazni, mégis az mint napfény a köveken tovacsillan. Órájára néz, – ha nem is „atomvekker” pontosságú –, indul a bíró elé, paragrafus cikkelyként „megítéltetni”.