fbpx

MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

Nincsenek termékek a kosárban.

Image Alt

Könyveink

Nyugger vagyok

2 850 Ft

Készleten (utánrendelhető)

Cikkszám: 9789631217544 Kategóriák: ,

Leírás

A reggelihez felráztam a narancslés üveget, de a kupak rosszul volt rátekerve, ezért a tartalma a konyha kövére került. Lehajoltam, hogy feltöröljem, de a konyhaszekrény szélébe bevertem a fejem. Jött a nejem és a frissen felmosott kövön elcsúszott és elesett. Szerencsére nagy baja nem történt.
Kötözött sonkát akartam reggelizni. Amikor a nejlon borítót levettem róla, zsíros lé folyt ki mellőle. Aztán meg a zsinegek bele voltak gyógyulva a húsba úgy, hogy minden kötél szakadt, alig tudtam kihámozni. Felszeletelés után kiderült, hogy tiszta mócsing.
Reggeli után kimentem a vasútállomásra, ahol – mint kiderült – a vágányok számozása 2-essel kezdődik. Bemondták, hogy a második vágánynál tessék vigyázni, mert gyorsvonat halad át. Nyugodt voltam, mert én az első mellett álltam. Majdnem elütött.
Megvettem a jegyet, de az aluljáróban nem derült ki, hogy hol van a harmadik vágány, mert nincs kiírva. (Most újították fel sok munkával a vágányokat kb. 5 év alatt.)
Visszamentem és próbáltam megszámolni hány sín van, de az 1-es számú hiánya miatt elbizonytalanodtam.
Mire találomra visszamentem a harmadiknak vélthez, pont beért a vonat. Szerencsém volt, ez volt az.

Megyek munkába, indul a nap.
Magyarország, XXI. század.

További információk

Szerző

ISBN

Boltban lévő készlet

Kiadó

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Nyugger vagyok” értékelése elsőként

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Budapest, Csengery u. 72, 1067 bolt@undergroundkiado.hu


    MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
    *kivéve e-könyv