Barion Pixel

MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

Nincsenek termékek a kosárban.

Őszinte szívek (ekönyv)

2 390 Ft

Engedje meg, hogy elvarázsoljam az általam alkotott világba, amit az egyiptomi mitológia és kultúra inspirált, egy olyan helyre, ahol az istenek leszármazottjai, a fáraók a világ urai. Érdemes lenne az Olvasót felvilágosítanom, ezért előre szólok: ez a történet nem emberi lényekről regél. A főszereplők antropomorfizált állatok, akik ugyanúgy éreznek, ugyanúgy járnak, ugyanúgy beszélnek mint mi, emberek.
Fedezd fel a sivatagból előbújó monumentális városokat, meneküljünk együtt a dűnék között ólálkodó martalóc hordák elől, éljük át együtt a szereplők életének megpróbáltatásait, mert ez a történet sok mindenről regél ám: szerelemről, árulásról, megbocsátásról, saját magunk megismeréséről, királyi puccsokról, utazásról, az élet értelméről és a mindenkit meglepő közelgő világvégéről.

Ez a könyvrészlet betekintést enged a prológusba, az első, illetve a második fejezetbe. A történet eleje a kincstárnok fiáról, a vörös róka Karimról és annak testőréről, a németjuhász Sebről szól. Fél évvel ezelőtt találkoztak először a palota ebédlőjében és azóta meghitt baráti kapcsolat jutott össze nekik. De Sebnek és Karimnek hamarosan rá kell jönnie, hogy köztük több is létrejöhet, mint barátság… Karim bizonytalansága a nőügyekben és Seb tiltottnak vélt vágyálmai hamarosan olyan felismerésbe és konfliktus helyzetbe sodorja a két szereplőt, amit még az isteneik sem hagynának ki.

Beleolvasok

Vásárolja meg a könyvet és gyűjtse be a hűségpontot: 239 pont!
Cikkszám: 9786156151506 Kategóriák: , , ,

További információk

Szerző
ISBN
Betekintő Olvass bele!
Kiadó

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Őszinte szívek (ekönyv)” értékelése elsőként
9022 Győr, Bisinger sétány 18. bolt@undergroundkiado.hu
MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
*kivéve e-könyv