Ez a könyv nemcsak azoknak szól, akiknek a gyermekei nem a kukából kiszedett csokipapír lenyalásakor találkoznak édességgel. Nemcsak azoknak, akik el sem tudják képzelni, mekkora örömöt jelent, ha jut pénz egy nagy köteg fára, hogy legyen mivel fűteni a – borzalmas állapotban lévő szigetelés miatt – fűthetetlen házakat. De azoknak is, akiknek a luxus a százforintos boltban vett cukorkánál kezdődik. Nekik legfőképpen, mivel itt az ékes bizonyíték rá, hogy ha valaki meg akarja mutatni, milyen az élet valójában az ország leginkább magára hagyatott vidékein, akkor kellő elszántsággal el lehet jutni. Onnan – idáig. A sérelmek lenyelésétől – azok elszabadult indulattá fokozása helyett – a kézzel fogható eredményig. Pongó Marianna, a mélyszegénységben élő, elvált, gyermekét egyedül nevelő roma nő azért fest és ír, hogy megmutassa, amit ő nap mint nap lát és tapasztal. Egy olyan valóságról, amiről mindannyian gondolunk valamit, mégsem ismerjük igazán. Aminek saját, máshol is hallható hangja, érvényesíthető akarata és irodalma nincs, legalábbis eddig nem vették számításba. Marianna lépett. Tessék komolyan venni. Laborczi Dóra újságíró