Tisztelt uram!

Becsületszavamat adom önnek, hogy önt holnap, szerdán délután három órakor a budai Logody-utcában levő Grübl-féle kávéházban pofon fogom ütni. Kiváló tisztelettel: Senki Pál. – Engem – kezdé elbeszélését – főképp az izgatott, hogy a Grübl-féle kávéházat még hirből sem ismertem és a Logody-utcában sohsem jártam. Miért tüzte ki az ismeretlen éppen oda a találkozót? Este felé már olyan lelkiállapotban voltam, hogy átsétáltam Budára, vagy huszszor végig mentem a Logody-utcán és a kávéházat kivülről fixiroztam. Ez egy kicsit lecsillapitott. Az éjszakám azonban meglehetősen nyugtalan volt. A délelőttömről nem is beszélek. A mint a három óra közeledett, gyötrelmeim növekedtek. Egy belső szózat orditott bennem: Ha nem mégy oda, gyáva vagy… Ekkor elveszitettem a harcot és kocsiba vágtam magamat, hogy pont három órára a Grübl-kávéházban legyek… – Hallatlan ember vagy! Ahhoz, hogy pofon vágják, mindig elég korán érkezik az ember. És te még kocsin robogtál oda… Ez a legnagyobb fényüzés, a melyet valaha életemben láttam…

Beleolvasok