A költő Farkas Gábor két otthon lakója: a mindannyiunkat körülvevő immanens és az alkotó énje által teremtett valóságé. Költők elkerülhetetlen sorsa ez a kétlakiság, ami egyszersmind otthontalanság is: a hiány alakzatainak szüntelen regisztrálása. A szemközt a köddel formailag figyelemre méltóan gazdag, a rímes költészettől a szabadversen át az időmértékes verselésig számos versformát felvonultató anyaga ugyanakkor azt sejteti: a líra valódi életre hívója az a meghallott zene, ami a két világ súrlódása révén képződik. A kifülelt szépség, aminek ritmu-sa, csengése elől a költőnek nincs menekvése. Ennek az alapvetően zenei ihletettségű költé-szetnek a folyama pedig, a szerző korábbi versesköteteit meg nem hazudtolva, súlyos, szakrá-lis téteket görget magával. Legizgalmasabban pedig egy-egy olyan, mai közérzetünkről pontos látleletet nyújtó állítás tajtéknyi felvillanásában mutatkozik meg, mint amilyenek a kisded zárósorai: „A kisded beteljesülés / a latroknak. / Foglalt minden segélyvonal. / Harmadnap.” (Kulin Borbála)