Barion Pixel

MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

Nincsenek termékek a kosárban.

SZERINTEM…

2 700 Ft

„Idős korában az ember olyan értelmetlen dolgokkal múlatja az időt, mint az önéletrajzírás” – állítja nem kis iróniával a világhírű zeneszerző, Andrew Lloyd Webber Maszk nélkül című önéletírásában. Én sokáig ugyanezt gondoltam, mert az exhibicionizmus egy megnyilvánu-lási formájának éreztem, ha az ember a saját élete történeteivel untatja az olvasót. Aztán az egyik szomszédom könyvselejtezése során a kezembe került Arthur Miller kétkötetes önéletrajza (Kanyargó időben), s mivel nem hiszek a véletlenekben, tudtam, hogy ezt el kell olvasnom. Különös világ tárult a szemem elé, olyan élményeknek lehettem a „résztvevője”, amilyeneket korábban elképzelni sem tudtam: a XX. század Amerikájának az első évtizedeibe csöppentem. Innen már egyenes út vezetett ahhoz, hogy tudatosan keressem az önéletírásokat. Aztán leültem a számítógép elé, és elkezdtem bepötyögni a saját életem egyik sztoriját, A hármas szám bűvölete címmel. Bevallom, nagyon élveztem az írást, de azt még jobban, amikor ismerőseimtől egyértelműen jó visszajelzéseket kaptam, s biztatást a folytatásra. Ezt követően már tematikus módon folytattam a munkát: gimnáziumi évek, katonaság, kórustagság, munkahely, autók – egymás után adódtak a témák. Még arról is kifejtettem a gondolataimat, hogy nem tudom, mi a baj velem, csak azt, hogy valami biztosan. Így született meg ez a könyv.

Engedélyezett utánrendelésre

Vásárolja meg a könyvet és gyűjtse be a hűségpontot: 270 pont!
Cikkszám: 9789635341269 Kategória:

További információk

Szerző
ISBN
Kiadó

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„SZERINTEM…” értékelése elsőként
9022 Győr, Bisinger sétány 18. info@rukkola.hu
MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
*kivéve e-könyv